Elérkezett hát ez a nap is. Drukkoljatok nekünk, hogy időben elkészüljünk az utolsó simításokkal is! Annyira sok minden gyűlt össze az utolsó hétre, hogy nem is volt időnk fényképeket csinálni. Igyekszünk bepótolni.

Reményeink szerint péntek délután 18 óra körül mi is kiállunk a Felvonulási térre és bulizunk egy jót még az indulás előtt.

Úgy gondoltuk, ha már autónk van, próbáljuk ki versenykörülmények között. Habár tudtuk, hogy nem múlt el fölötte nyomtalanul az elmúlt 25 év, a versenyt megelőző gépátvétel során meglepődve vettük tudomásul, hogy a jobb hátsó laprugónk hátsó tartócsavarjáról elhagytuk az anyát, így a rugó egyszerűen az alvázra támaszkodik. Szerencsénkre a Palik Dakar Team szervízkamionja teljes felszereléssel volt jelen, így pótoltuk az alkatrészt és a Desert Donkey csapat tagjainak segítségével meggyógyítottuk.

 A versenyt indító speciál szakaszt a négykerékhajtás hiányának ellenére sikeresen vettük. Nem kis megelégedettséggel nyugtáztuk, hogy elmegy ez árkon-bokron.

Ez után gyorsan elhagytuk a Hungaroring területét és az első benzínkútnál tankolásba és kedélyes kávézásba fogtunk. Utólag belátva lehet, hogy könnyelműség volt. Ez a tíz perc akár négy helyet is jelenthetett volna a későbbi végeredményben. Az első öt feladatot fordított sorrendben csináltuk végig, de ez után már magunkra találtunk és jó ütemben haladtunk különleges események nélkül. Dél felé egy meredek dombocska tetején sikeresen felültettük egy picit a járgányt, de egy kis kézi rásegítéssel már át is bucskázott a holtponton és folytathattuk utunkat.

A sötétedés miatt sajnos a nap vége felé több pontot is kénytelenek voltunk kihagyni, különös tekintettel a "golyóstollal felírtunk valamit valahova" stílusú feladványokra. Kb. 10 perccel szintidőn belül futottunk be, pontszámunk alapján pedig a 15. hely birtokában várhattuk a másnapi futamot. A rövid éjszakai pihenő és az előző este elfogyasztott remek töltöttkáposzta és forraltbor jeleit magunkon hordozva vágtunk neki a második napnak. Megint lazán vettük a feladatmegoldást, mivel abban a hitben ringattuk magunkat, hogy a napi etap teljesítésére 6 óra áll arendelkezésünkre. Nos, a más csapatok és valószínüleg a versenybírók is 5 óráról tudtak. Úgy látszik, már megint nem figyeltünk. Ennek ellenére a második napot sikerült maximális pontszámmal teljesíteni, így összesített eredményünk a 12. helyre helyezte a csapatot, megjegyeznénk, hogy holtversenyben további négy csapattal. Ennek fényében megállapítottuk, hogy tankolni mégis csak verseny előtt érdemes és nem közben.

A végeredménnyel teljesen elégedettek voltuk, itt látható, hogy mennyire:

Vendégségben a Desert Donkey-nál

Mivel még mindig nem sikerült döntést hoznunk a leendő versenyautó személyét illetően, a Budapest-Ibrány (született Budapest-Tornalja) futamon indulásunk kétséges volt. Mivel a Desert Donkey-nál egy hely Tamás távolléte miatt megürült, Gergő ennek megörült és felcsapott haditudósítónak, hogyan is csinálják az ilyesmit azok, akiknek nem csak csapatuk, de autójuk-, sőt, még GPS készülékük is van. Következzen az ő élménybeszámolója:

Az autó egy 20 év körüli Daihatsu Rocky, ebből is a „hosszú” változat, ami ennek ellenére is háromajtós és a hátsó ülés mögötti rakteret sikeresen félig megtöltöttük az alapvető szerszámokkal, 4 ember 2 napi ruhájával, 2 sátorral, némi kajával és 2 rekesz ásványvízzel, ami utólag belátva erősen túltervezett mennyiség volt. Az autó lelke egy 2,8 literes soros TD motor, ami röhögve vitte el az autót mindenféle terepen, viszont országúton nem kellett félnünk, hogy komoly gyorshajtáson kapnak minket. Ez köszönhető volt részben a vadonat új terepgumiknak is.

 
Szombat reggel negyed 7 körül értünk a rajthelyhez, ahol az érkezésünk sorrendje egyben a rajtsorrend is volt, így mi lettünk a 24. induló. Nem hivatalos info szerint kb 90 autó volt vegyesen túra és verseny kategóriában. Mi most ez utóbbiban indultunk. Megkaptuk az itinert és a szokásos csomagot. Szabolcs egészen tökélyre fejlesztette a navigációt, és a rendszer kitűnően vizsgázott. Hála a csapat több tagját is átjáró informatikai vénának és a külön erre a célra írt kis programnak, a 72 ellenőrző pont és kb 10 köztes pont koordinátáit kb 10 perc alatt beütöttük a notebookba és egy kis Garmin kézi GPS-be. Sikerült egy egészen kezelhető térképszoftvert is beszerezni, aminek nagy előnye volt, hogy ugyanazt a térképet használta, mint a Garmin egység. A taktika a következő volt: a hátul ülők egyike „stratégiailag” tervez, az anyós pedig mindig az éppen aktuális ponthoz navigálja a sofőrt, aki gyakorlatilag egyetlen pillantást sem vet semmilyen térképre, vagy GPS-re. Működött a dolog.

Rajt előtt rögtön egy „speciál” szakasz következett. Egy szalaggal kijelölt kacsakaringós pályán kellett végigmenni, miközben a sofőrnek be volt kötve a szeme, és csak a mellette ülő navigátor segíthet neki. Ezzel egész jól elboldogultunk, után a rögtön indulhattunk is. A 7-es út Budapesti végétől átérni Dunakeszire nem volt a legegyszerűbb feladat szombat reggel 8 és 9 között, de megoldottuk.

Az első egy-két feladat teljesítése után áttértünk a földutakra. Elakadási szempontból nem volt olyan izgalmas, mint a Bázakerettyei terep, viszont a kőkeményre száradt göröngyös földutak a felfüggesztést tették próbára, valamint – hátsó biztonsági öv híján – a hátul ülők kapaszkodási képességét. Az akkor még mellettem ülő Gábornak ez egy ízben nem is sikerült, de szerencsére a hátsó ülés fölött műanyag a tető, nem maradandó, ám igen fájdalmas benyomást szerzett a fején.

Négyen indultunk, de estére már csak hárman értünk be az Ibrányi célba, mivel Gábor – kisebb részt a fenti sérülésnek köszönhetően, nagyobb részt az erős másnaposság és az ehhez az állapothoz nem túl ideális utazási körülmények miatt – biztatásunk ellenére, ám érthető okokból – Recsken feladta a versenyt és tömegközlekedési eszközzel kísérelte meg a hazajutást Budapestre. Értesüléseink szerint épségben hazaért.

A 72 feladatra 12 órát kaptunk. Az első 6 órában egészen jól teljesítettünk, ám délutánba nyúlva voltak helyek, ahol 10-15 km-t is autóztunk egy-egy pont között, ami terepen is és aszfalton is rontotta az egységnyi időre jutó teljesített feladatok számát. Délután 4 után vettük legnagyobb hasznát a „stratégiai tervezés” lehetőségének. Kb 5 perc alatt sikerült megterveznünk a hátralévő utat, ahol a kisebb pontértékű, nehezebben megközelítő helyeket kihagytuk, és inkább az utolsó 10 feladatra koncentráltunk, amik 10-10 pontot értek, szemben atöbbi 5-5 pontos feladatokkal. Este 6 körül Ránk szakadt az égi áldás orkán erejű széllel és a lehető legnagyobb záporral. Kb 15 perc alatt a kemény földutak átalakultak a Bázakerettyére emlékeztető dagonyává. Ez volt az első pont, ahol a négykerékhajtást igénybevettük. Lett nagy csúszkálás, már ami egy-két versenyzőtársat illet. Nálunk Viktor keményen az úton tartotta az autót, ám másoknál meglátszott, hogy az 5-10 milliós autók sem pótolják a tudást és a rutint.

Ügyesen terveztünk, mert a nagyértékű pontokat sikeresen érintettük és az esti befutóra kb 15-20 perccel a szintidőn belül érkeztünk. Az este innentől kellemesen bár kissé ingerszegényen telt. Az utólsó pillanatban módosított útvonal miatt a beígért koncert is elmaradt, viszont volt helyette egy szintetizátoros ürge, aki a kevésbé művészi előadásmódot hangerővel pótolta ki, így a környéken az alvás ezért is, és a teljesen felázott sáros talaj miat is nehéz volt. Úgyhogy mi átbaktattunk a gát túloldalára és a Tisza partján a feltehetően strandként funkcionáló parton a feltehetően büféként működö bódé száraz és egyenes beton előterére és a strand homokjára állítottuk fel a sátrakat, majd némi sörök elfogyasztása után teljes nyugalomban töltöttük az éjszakát egészen a reggel fél 6-os ébresztőig.

A vasárnapi startnál az előző nap elért eredmény alapján alakult ki a rajtsorrend, ahol az előkelő 12. helyről indulhattunk, néhány jóval esélyesebb csapatot megelőzve. Erre a napra „csak” 29 checkpoint-ot kellett érinteni, viszont csak 5 órát kaptunk a teljesítésre. Előző nap eléggé fáradt voltam, most viszont a kipihentségből merített ömbizalomtól hajtva a volán mögé ültem és a hathatós navigációnak köszönhetően ez a nap is jól indult. Az egyenes szakaszokon ugyan lehagyott minket több járgány is, de a hatékony tájékozódás és relative gyors feladatmegoldások miatt őket többször is visszaelőztük. A terep a tegnapi nap fordítottjaként változott: reggel még csúszós dagonyázós volt, délre a tűző nap újra keményre szárította. A pontok egészen kényelmes távolságokban voltak és általában a terepen is jó tempóban lehetett haladni, úgyhogy a cél előtt még volt időnk visszamenni egy korábbi feladathoz is, ahol korábban elfelejtettünk válaszolni egy 2 pontot érő kérdésre. Így megint csak szintidőn belül, reményeink szerint maximális pontszámmal érkeztünk a célba.

Ennek a futamnak is megvoltak a maga színfoltjai. Ismét eljöttek a Suzukisok a kék gépsárkánnyal, de most keményen végigcsináltak mindent, bár az autó megsínylette. Kaptak defektet, elhagyták a hátsó lökhárítót, fának mentek, de iszonyatos tempóban haladtak mindehol, így egyetlen kétkerékmeghajtású autóként meg is nyerték a 2WD kategóriát :)). Jöttek kombi Toyota Tercel-lel is, melyhez 50.000 Ft alatti vételáron jutottak hozzá. Volt benne kapcsolható négykerékmeghajtás és egyes-felező. Őket egyszer még a sárból is kitoltuk. Igaz, a befutó után kérték a betétlapot… :))

A Daciasok ismét a kis Land Criuserrel jöttek, de most csak másodikok lettek. Évi és a Pappas Team nyerte a versenyt. Mi első nap 12.-ek lettünk. Többen is értek el maximális pontot a második napon, utólag pedig kiderült, hogy három csapatnak elszámolták a szombati pontját és plusz 100-100 pont jár nekik. Ettől függetlenül megőriztük 12. helyünket a második napon is.

Ebédeltünk hihetetlen forró gulyáslevest, kellett hozzá negyed óra, mire bekanalaztuk, utána pedig indultunk haza, már induláskor tudva, hogy nem lesz leányálom ez a bő 250 km 90km-es utazósebességgel. Az M30-as egy nem fizetős szakaszán kipróbáltuk a technikailag elérhető maximális sebességet. Kemény 115 km/h!